Első

2010 július 5. | Szerző: barono |

Na inkább nem is folytatom a közhelysort, mivel épp ellenmondani készülök mindnek. Talán magamnak is ellentmondani készülök épp. Meghasonulok önmagammal és vad blogolásba kezdek. Nem lesz egyszerű de talán koffeindús, habos és fincsi lesz a digtális reggeli kávém is.  Talán…

Az előbb olvastam egy Müller idézetet az önmagunkkal való meghasonulásról:

“Valódi viszály csak egyetlen van: az önmagunkkal való meghasonulás. A belháború. A kétség. Amikor hiszünk is, nem is. Akarjuk is, nem is. Kimondjuk  és megbánjuk. Amikor fél szívvel teszünk valamit.”

Na, valami hasonlót próbálok épp én is felszámolni… Kicsit ugyanis elvesztem az utóbbi időben, bár ha jobban belegondolok korábban sem voltam teljesen képben. Például a jövőt illetően sem. Most viszont a jól bevált, fájdalomcsillapítóként használt “piruláim” sem hatnak már. Tenni kell(ene) ellene!

Nem is tudom hol kéne kezdeni a műveletet. Talán a határozottan akarom résznél. Akarom, hogy kétségek nélkül képes legyek újra szívemet-lelkemet áldozni valamiért, amiben igazán hiszek. Bátran és megbánás nélkül tudjam véleményemet, gondolataimat mindenkor, minden időben, mindenkivel megosztani. 

Ezeket lépésről lépésre megvalósítva, talán végre megszűnne a belviszályom, az egyszemélyes polgárháborúm.

Talán nem is annyira vészes a dolog, mint amilyennek tűnik így visszaolvasva, de tény, hogy oka van annak, hogy a belső vívódásaimat ily formában próbálom világgá kiáltani. Nem biztos, hogy mindig a legösszeszedettebb formában teszem majd (mint a fentiek is bizonyítják:), mivel kissé csapongó típus vagyok ill. az utóbbi években sikeresen hibernált agyacskám is csak most került ki a fagyasztóból. Majd idővel elválik képes-e egyáltalán ennél többre.  Akarom, hogy legyen!!! 🙂

Csók az összes erre tévedőnek!